Kipróbáltam Limara vajas kifli receptjét. Annyi különbséggel, hogy a kelés után kétfelé vettem a tésztát és az egyik felét tojással kenve hagyományosan sütöttem, a másik feléből csavart kifliket pedig szódabikarbónás vízben való előfőzés után tettem a sütőbe.
A tészta hozzávalói:
50 dkg BL80-as liszt
2 evőkanál burgonyapehely
2,5 dkg élesztő
3 dl tej
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só
10 dkg vaj
A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrtam és kb.45 percig kelni hagytam. Közben egyszer-kétszer átgyúrtam, hajtogattam.
8-8 db-ra osztottam a tésztát.
A "bajor" kifliket formázás után szódabikarbónás lobogó vízben 30-30 másodpercig előfőztem és rögtön a tesibe helyeztem, majd sütöttem 180 fokon. Ezek a kiflik a szódabikarbóna miatt szép barna színt kapnak hamar, érdemes bemetszeni , így szépen mutat a tészta külső és belső színkülönbsége.
A "hagyományos" kifliket feltekerés után görbére formáztam, és míg a forrázott kiflik sültek, addig kelt még kicsit a tepsiben. Tojással lekenve 180 fokos sütőben sütöttem.
Jó étvágyat
CsillaG sütöde
2016. február 25., csütörtök
2016. február 14., vasárnap
Kakaós és diós csigák
Ez az egyszerű recept a család kedvence. Mi a kelt tésztás csigákat kedveljük. Gondoltam a mai adag nem csak kakaós lesz, hanem a felét diós krémmel töltöm meg.
A tészta hozzávalói:
75 dkg finom liszt
1 mokkáskanál só
5 evőkanál cukor
1,5 dl olaj
5 dkg élesztő
4-4,5 dl tej
Az élesztőt a hozzávaló tejből elvett kb. fél dl tejben felfuttatjuk. A liszthez adjuk a többi hozzávalóval és rugalmas közepesen lágy tésztát gyúrunk. Hagyjuk duplájára kelni.
Közben elkészítjük a diós tölteléket. A dióhoz csak kevés porcukrot adtam, mert mi nem szeretjük túl édesen és házi őszibarack lekvárral elkevertem.
A kelés után négy felé osztottam, így kisebb méretű csinos csigák lesznek belőle. A téglalap alakúra nyújtott tésztákat töltjük és szorosan feltekerjük. Kettőt a diós krémmel, kettőt kakaóval töltöttem. A kakaóshoz cukrozott instant kakaóport használtam, de előtte a kinyújtott tésztát megkentem olajjal, így nem pereg ki belőle és finom puha lesz. Két ujjnyi vastag karikákra vágtam és megkentem felvert tojással. 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük. Az olajos tészták előnye, hogy még másnap is puha, friss a sütemény.
Jó étvágyat!

2016. február 6., szombat
Rozsos magos formakenyér (szendvics kompatibilis) ;-)
Ezt a rozsos kenyeret most formában sütöttem, így az első szelettől az utolsóig egyforma méretűre lehet szelni. Könnyebb ebből szendvicset készíteni és az iskolába, munkába vinni.
Szerintem a rozshoz nagyon illik a kömény, így aki szereti tehet bele ízlés szerint. Én tettem. :-)
A sütést megelőző nap keverjünk össze
15 dkg teljes kiőrlésű rozslisztet,
1 dkg élesztőt és
2 dl vizet,
és hagyjuk másnapig a konyhapulton.
A sütés napján ehhez a masszához adjuk a következőket:
40 dkg kenyérliszt (BL 80)
2 evőkanál sikér
2 teáskanál só
2 evőkanál olaj
2 evőkanál lenmag
ízlé szerint köménymag (szemes + őrölt)
1 dkg élesztő
kb. 2 dl víz
A hozzávalókból megdagasztjuk a tésztát és egy óráig kelni hagyjuk, félidőben meghajtogatjuk.
Kelés után a tésztát formára alakítjuk, a formát kibéleljük sütőpapírral és beletesszük tovább kelni.
Le kell fedni, mivel nekem 2 db püspökkenyér formám van, így a másikat használtam erre a célra.
A felső tepsit kicsit megspricceljük vízzel és így hagyjuk még kelni szintén kb. 1 óráig,
A tésztát is megspricceljük vízzel és 220 fokos sütőben sütjük kb. 40-45 percig, az utolsó 10 percben vegyük le a tetőt.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)