Nagyon szeretem a natúr sajtokat ízlésem szerint fűszerezni, variálni, különböző ételekben felhasználni. Húsokhoz, tészta ételekhez és süteményekhez is sűrűn használom. Ebben az esetben az olasz ízeket részesítettem előnyben, így a sajt fűszerezéséhez bazsalikomot és pizza fűszerkeveréket használtam, természetesen hangulat szerint lehet variálni a sajt ízesítését.
Hozzávalók:
a tésztához:
70 dkg finom liszt
5 dkg élesztő
1,5 dl olaj
2 evőkanál burgonyapehely
2 evőkanál burgonyapehely
2 csapott evőkanál cukor
2-3 teáskanál só
4,5 dl tej
1 tojás, a kenéshez
a sajtkrémhez:
30-40 dkg krémes sajt (medve, camping, stb.)
só, bors, egyéb fűszerek (ebben az esetben: bazsalikom, pizza fűszerkeverék)
Az élesztőt kevés langyos tejben felfuttatjuk. A többi hozzávalót kimérjük, összekeverjük és az élesztővel sima tésztává dagasztjuk. 1 órára pihenni, kelni hagyjuk.
A sajtkrémet kikeverjük.
Kelés után a tésztából próbáljunk egyforma darabokat vágni, a kis adagokat nyújtjuk és egyik oldalát csíkokban bevágjuk, a másik felére sajtkrémet teszünk és feltekerjük.
Tepsibe helyezzük és lekenjük a felvert tojással, majd 190 fokra melegített sütőben szép pirosra sütjük.
Jó étvágyat!
CsillaG sütöde
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése