2017. január 24., kedd

ILDI kedvence fügés KEKSZ

Nem bírtam már nézni az ünnepekre megvásárolt csomagolt aszalt fügét. Nem ette senki.
Úgy gondoltam, nem maradhat itt szegény, tenni kell vele valamit. Megpróbáltam "egészséges" alapanyagokból készíteni. Azt hiszem, erre is azt lehet mondani, hogy ronda, de finom.  :-)


Hozzávalók:

30 dkg teljes kiőrlésű búza liszt
10 dkg vaj
csipet só
3 evőkanál glukonon édesítő
1 csomag vaníliás cukor
2 egész tojás

1 csomag füge
1-2 evőkanál méz

A fügét 10 percre beáztattam vízbe, majd nagyobb darabokra vágtam és az aprítóba tettem. Pépesre daráltam, mehet bele 1-2 kanál víz is meg a méz.

A liszthez adtam az édesítő port, a sót, a vaníliás cukrot, összekevertem.  Ezután mehet bele az olvasztott vaj és a 2 tojás enyhén felverve. Összegyúrás után  két felé vettem, mert nem könnyen kezelhető a tészta, így egyszerűbb vele dolgozni. 
Nyújtottam, (ha makacs a tészta, tegyünk rá sütőpapírt és azon keresztül nyújtsuk) majd a füge massza felét rákentem és ketté hajtottam, kissé összenyomkodtam a széleit. 
Így tettem a második adaggal is. Éles késsel daraboltam és sütőpapíros tesibe helyeztem. Elég ragacsos a tészta, de széles pengéjű késsel szépen átemelhető a tepsibe. 180 fokos sütőben kb. 
20-25 percig sütöttem, de nézegetni kell, mert sütő függő. Egy nagy méretű tepsi épp tele lett vele.

Aki szereti a fügét és kedveli a teljes őrlésű liszteket, annak finom csemege lesz. 
Ildi barátnőm imádta.  :-)

Jó étvágyat kívánok!
CsillaG sütöde



2017. január 10., kedd

Vajas kifli

A legtöbb péksüteményt öreg tésztával készítem. 
Ez is így készült, mert sokkal finomabb, tovább marad friss /bár nálunk ennek nincs jelentősége, mert hamar elfogy  :-)  / és nem utolsó sorban egészségesebb, mivel így csak kevéske élesztő szükséges hozzá. 
Az öreg tésztát előző nap el kell készíteni. 
Ez az öreg tészta adag 4 sütéshez is elegendő. 
A hűtőben jól záródó dobozban akár 2 hétig is eláll, így csak elő kell kapni és használható is.

Öreg tészta:
50 dkg finom liszt
10 gramm élesztő  (nem tévedés, csak ennyi)
3 dl víz
csipet só

Ezeket egyszerűen összegyúrjuk és letakarva éjszaka a pulton hagyjuk. Másnaptól használhatjuk, a maradék mehet a hűtőbe.




Kifli hozzávalói:

50 dkg finom liszt
2 teáskanál só
20 dkg öreg tészta
1,5 dl tej
1,5 dl víz
8 gramm élesztő
5 dkg vaj (nem margarin)

A hozzávalókat összegyúrjuk, sima rugalmas tésztává dagasszuk, majd kb.1 óráig kelni hagyjuk. Közben 1-2 szer hajtogathatjuk a tésztát. Kelés után 8 részre daraboljuk és minél vékonyabbra, háromszög alakúra nyújtjuk, majd feltekerjük. A tepsiben még pihentetjük 20 percet, majd vízzel lespriccelve 200 fokos sütőben sütjük.

Jó étvágyat kívánok!
CsillaG sütöde







2017. január 8., vasárnap

Sós rúd 3 hozzávalóból (kedvenc)

Az úgynevezett "egészséges" sós sütik közül a kedvenc. Tényleg csak 3 hozzávaló szükséges az elkészítéséhez. Egyszerű és több napig eláll. Reggelire, tízóraira, de vendéglátásnál borkorcsolyaként is kiváló.



Hozzávalók:

50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
50 dkg tehéntúró
35 dkg vaj vagy margarin,
no és ízlés szerint só


Nem tévedés, nem kell bele sem tojás, sem sütőpor. Amennyiben van rá módunk, előző este össze lehet gyúrni és fóliába csomagolva a hűtőben tárolni.  
A pihentetéstől még klasszabb lesz, de nem feltétel az éjszakáztatás.  :-)    Kb. ujjnyi vastagra nyújtsuk, majd vágjuk tetszés szerinti darabokra (én pizza szeletelővel szoktam) , kenjük le tojással, majd szórjuk meg magokkal a tetejét. 200 fokos sütőben süssük.

Jó étvágyat kívánok!
CsillaG sütöde