2016. szeptember 27., kedd

Illatos, túrós háromszög

Fűszeres, sós, túrós sütemény reggelire, vacsorára. Csomagolva is remek, tízóraira, uzsonnára vihető.
A családom szereti az olasz ízek világát, arra mindig "vevők" vagyunk. Ezek az alapvető, egyszerű fűszerek mindig vannak otthon, jó esetben akár frissen is. 



Hozzávalók: 
Tészta:
40 dkg finom liszt
2 evőkanál tönköly búzakorpa (elhagyható, de egészséges és finom lesz tőle)
1 dl olaj
1 teáskanál só
1 tojás sárgája
2-2,5 dl tej (liszt minőségétől függ)
3 dkg friss élesztő vagy 1 csomag szárított élesztő
1 teáskanál kakukkfű
ízlés szerint pici bors

Töltelék:
20-25 dkg tehén túró
1-2 evőkanál tejföl
ízlés szerint : fokhagymapor, oreganó, bazsalikom, só, bors
a kenéshez: 1 tojás

A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk és kelni hagyjuk huzat mentes helyen 50-60 percig.
Közben a túrót összetörjük, ízesítjük. 
Kelés után nyújtjuk a tésztát minél vékonyabbra, majd négyszög alakra vágjuk és megtöltjük a túró krémmel. Vágjuk, hajtogatjuk, villával összenyomva zárjuk. (fotó lent), majd lekenjük tojással és még 10-15 percet pihenni hagyjuk a tepsiben. Közben előmelegítjük a sütőt 200 fokra. A pihi után szép pirosra sütjük. Sütés közben isteni illat terjeng.  :-)

Jó étvágyat kívánok!
CsillaG sütöde






2016. szeptember 8., csütörtök

Túrós kifli (vékony tészta, sok túró )

Édes, túrós péksütemény azoknak, akik nem a vastag tésztát, hanem a sok túrót kedvelik. :-)
Vacsorára, reggelire vagy csak ÚGY finom sütemény.

Hozzávalók:

tészta:
40 dkg finom liszt
3 evőkanál cukor
két csipet só
3 dkg élesztő
2 dl tej
1 dl olaj
1 tojás sárgája

töltelék:
50 dkg tehén túró
1 tojás sárgája
1 evőkanál tejföl
1-2 csomag vaníliás cukor
citromhéj   *tipp
porcukor ízlés szerint

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kicsit dagasztjuk, majd kelni hagyjuk kb. egy órát vagy, amíg a duplájára kel.
A megkelt tésztát ketté vesszük, majd kerek formára nyújtjuk, minél vékonyabbra. Nyolc részre vágjuk, 
( én pizza vágót használok ) majd bőven töltjük túróval. Feltekerjük, és a tepsiben is hagyjuk még pihenni 15 percet. Tojás sárgájával megkenjük és 190 fokos sütőben szép pirosra sütjük.
A két lapból így 16 db süti készül.



*Tipp:
Ahhoz, hogy mindig legyen otthon citromhéj:  mikor tea ízesítéshez citrom levét használom, nem dobom el a kifacsart héjat, hanem lereszelem  és kicsi üvegcsében a hűtőben tárolom, gyűjtöm.
Sütéskor pedig csak előkapom . Nagyon sokáig friss és illatos marad.



Jó étvágyat kívánok!

CsillaG sütöde